Horváth Mihályné üzente 9 éve

Kedves TündérAnya! Nagyon sokszor próbálkoztunk és próbálunk beszélgetni ezekről a dolgokról a fiammal. Valójában mi elfogadtuk a fiam választását és a kislányt is. Ezt mondtuk már Nekik is. Ennek ellenére folyamatosan rosszindulatot kapunk vissza, hogy nem mondunk igazat, hogy színjáték az egész, mert valójában nem ezt gondoljuk. Pedig nem így van. Én már többször is mondtam a fiamnak is és a lánynak is, hogy semmi sem számít, csak az hogy Ők boldogok együtt. És nekem ez elég is. Mégis úgy gondolják, hogy hazudunk. Nem vagyok házisárkány, nem szoktam bántani senkit. Sőt a véleményem is sokszor megtartom magamnak, ha úgy érzem az bántana másokat. Tulajdonképp csak elkeseredtem, mert hiányzik a fiam, mert ez előtt jó volt a kapcsolat köztünk. Mindent meg tudtunk beszélni. Nem tudtam mire vélni, és így a lányt is okoltam, d
valószínüleg, de ezt sem mondtam senkinek.
Köszönöm válaszát. Tisztelettel

Válasz

RaSu TündérAnya üzente 9 éve

Horváth Mihályné kedves, sem szerelemkötéssel, sem oldással nem foglalkozom, mivel ez beleszólás az Istentől kapott Szabad Akaratba... Inkább a fiaddal kellene megbeszélned, hogy mitől is van ilyen érzésük a testvéreinek és miért jöttek haza... A Családon belüli ki nem beszélések vezetnek aztán az évekig nem beszéléshez - egymással... Te vagy az Anya, tehát anyai szeretettel próbáld ezt megbeszélni a Gyermekeddel... Nem inkább arról van itt szó, hogy Neked személy szerint nem tetszik a kislány? Próbáltál Te közeledni hozzájuk? Nagyon nehéz Anyának lenni, bölcsnek lenni, de akkor is szeretjük a gyermekeinket, amikor ők épp valamiért eltávolodnak... Ilyenkor nekünk, anyáknak a feladatunk a közeledés... Hogy összetartsuk a Családot... Olyan ellenérzést és tüskéket érzek benned az említett lány iránt, hogy felmerül a kérdés bennem: nem tükör-e ez a viselkedés a részükről? Tudósíts, hogy mi a helyzet most, hogy megbeszélted-e tárgyilagosan a gyermekeiddel, hogy mi is volt az, amiért ők fogták magukat, és hazamentek... Áldott, mindenki számára a lehető legjobb megoldást kívánva; Tündérörömöleléssel; RaSu TündérAnya... http://www.rasu527.eoldal.hu/ e-mail: tunderanya@hotmail.hu

Válasz

Horváth Mihályné üzente 9 éve

Kedves TündérAnya!
Van egy fiam, aki három éve találkozott egy lánnyal, és azóta teljesen elzárkózott a családja és a testvérei elől. Az idén nyáron meghívta 3 testvérét magukhoz, aminek az lett a vége, hogy a két kisebb haza akart jönni, mert nem érezték jól magukat. A lányom ott maradt, de Ő is azt mondta, hogy valami nincs rendben. Ő nagyon érzékeny. Arra gondoltunk, hogy meg van babonázva vagy rontva valami erős szerelemkötés lehet.
Valami olyan oldás kellene, ami legalább felnyitná a szemét, hogy lássa a valódi dolgokat.
Előre is köszönöm a segítséget.

Válasz

RaSu TündérAnya üzente 10 éve

Külföldre költözésem végett személyes kapcsolat: Skype: rasu527
Facebook: https://www.facebook.com/tunderanya

Tündérörömöleléssel; TündérAnya...

Válasz

RaSu TündérAnya üzente 10 éve

Attól függ, hogy mekkora az a gyertya... Ha mécses, akkor égjen le, ha nagyok a gyertyák, akkor el lehet fújni, de a legjobb, ha hagyjuk végig égni őket...
Áldott, örömteli Megoldásokat hozó Őszt kívánva;
Tündérörömöleléssel; TündérAnya...
http://www.rasu527.eoldal.hu

Válasz

kovács ildikó üzente 10 éve

kedves TündérAnya!

A gyertyát az ima 3szori elmondása után el kell fújni?
köszönöm mielőbbi válaszát .Erzsébet

Válasz

RaSu TündérAnya üzente 10 éve

Tina drága, Skype elérhetőségem: Skype: rasu527

Válasz

Homoki Tina üzente 10 éve

Szia!!

Hollandiaban elek ugyhogy nehez lenne szemelyesen talalkoznunk,viszont biztos vagyok benne,hogy megatkoztak... Csak azt szeretnem megkerdezni,ha elmondom ezt az imat 3x a gyertyakkal van-e valami kihatasa ram?
Nagyon regota hiszek ezekben a dolgokban,tapasztalat es hasonlok,azt is tudom ki kuldte az atkot,erosebb mint en.
2honapon belul beleontottem a kakot a laptopomba,ami kipurcant,az automban a motor adta fel a szolgalatot a franciapiritossutom is magadta magat.
mindent potoltunk,ezek utan megbetegedtem,semmi komoly de nagyon kellemetlen volt,majd most beleakadtam egy lancba ami tuskes volt 2 oltessel varrtak ossze a labam es tetanust is kaptam.munkam sincs stb..
szoval komoly a dolog...
az lenne e kerdesem hogy ez lehet veletlen pechszeria?
remelem valaszolsz

Válasz

RaSu TündérAnya üzente 13 éve

Drágám,ezt így ugye Te sem gondoltad komolyan? Az átok levétel nagyon komoly dolog, sorsokat érintő energetikai munka... Telefonszámom:
0630/387-17-57
a Tündér Nő Magazin elérhetősége: http://www.rasu527.eoldal.hu

Válasz

Molnár Rita Anna üzente 13 éve

Van e rajtunk átok ha igen akkor vegyék le

Válasz

RaSu TündérAnya üzente 13 éve

Évám drága, nyugodtan hívj fel telefonon... Csak hivatkozz rá, hogy itt vagy tag... +3630/38-717-57
Igen, gyakrabban kellene ide látogatni, hiszen az lenne a jó, ha sokan írnátok itt cikkeket... Vegyetek részt a Klub Életében, gyakorlatilag is!
Áldott,örömteli Őszt kívánva;Tündérörömöleléssel;RaSu TündérAnya...
http://www.rasu527.eoldal.hu/cikkek/tunderanya-spiritualis-alkoto-muhely/tunderanya-spiritualis-alkoto-muhely

Válasz

Filus Jozsefne Eva üzente 13 éve

Kedves Tunder Anya!
Eloszor is bocsanatot kerek hogy nem jelentkeztem, sajnos nem vagyok minden napos latogato itt. Most vettem eszre hogy valaszolt nekem ,azt hiszem egy kicsit keson . Nagyon koszonom a valaszat es a lehetoseget hogy beszelhessek onnel.

Válasz

RaSu TündérAnya üzente 13 éve

Köszönöm szíves intelmeid... Örülök, hogy nincs benned sem irigység, sem rosszindulat... Az Eredményekhez MINDIG olyan Utak vezetnek mindannyiunkat, amelyeket bizony végig kell járnunk... Van, aki a másiknál csak a végeredményt látja, de arra már nem venné a fáradtságot, hogy az ahhoz vezető Utat végigjárja, hiszen egyszerűbb leirigyelni a másikról még a napfényt is... Köszönöm ezeket a figyelmeztetéseket... De vajh' miért is írtad őket Kedves? Áldott,örömteli Őszt kívánva;Tündérörömöleléssel; sok-sok Fényt kívánva;RaSu TündérAnya...

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 13 éve

Nem akarom csigázni a kedéjeket de RASU néha ujan hibát kövec mi te magad sem tuc, csak utol er az ok is okozat..
Néha nem artana ha magadban néznél tesem, és egy dolgot mindig jol vésben , nefelécsid honnan erec, honnan indultál és tartasz....

Válasz

RaSu TündérAnya üzente 13 éve

Éva Kedves!
Talán a legjobb az lesz, olvasva itt a beírásokat, amelyek még nagyobb kavargást okoznak a már amúgy is összekavart szép lelkedben, hogy hívj fel hétfőn; Szeptember 6-án telefonon; +3630/38-717-57
NINCS átlagember... Ember van... és kivétel nélkül mindannyian önmagunkban hordjuk az Isteni Szikrát... csak időnként elfeledkezünk róla... Mindannyiunknak rengeteg Segítő áll rendelkezésünkre, erre való a terapeuta, hogy az Utadon segítsen... Nem biztos az egyáltalán, hogy átok van rajtad... Szíves figyelmedbe ajánlom a Tündér Portál cikkeit, amelyekben rengeteg használható védelmet olvashatsz, például:
http://www.rasu527.eoldal.hu/cikkek/-atok-feloldas_rontas-levetel/atok-feloldas_-rontas-levetel
vagy:
http://www.rasu527.eoldal.hu/cikkek/--tunder-varazslat/tunder-varazslat
...itt igencsak hatékony védelmeket adok át...
Áldott,örömteli Őszt kívánva;Tündérörömöleléssel;RaSu TündérAnya...
http://www.noiportal.hu/szakertok/kerdezek.298.html
Női Portál - Szakértő

Válasz

Filus Jozsefne Eva üzente 13 éve

Kedves Tunder Anya !
Most kezdek csak erdeklodni e tema irant ,mivel beszeltem egy holgyel aki josno es elmondtam neki hogy a nemreg vasarolt hazban tobszor erzem azt hogy nem vagyok egyedul. kuldtem kepet magunkrol es a hazrol kozolte velem hogy a hazban itt van velunk egy idos holgy szelleme,es hogy a ferjemen es rajtam is atok van,igazan megdobbento az volt hogy ki volt az a szemely akinek koszohetjuk ezt . Azota minden este gyertyat egetunk amit a holgytol kaptunk,kb 3-4 honapon keresztul kell csinalni .Sok minden van amivel nem vagyok tisztaban,tenyleg vissza szall ahoz aki elinditotta az egeszet? honnan tudom hogy vege es tul vagyok rajta ?azt hiszem olyan vagyok ebben a temaban mint egy ovodas sok kerdes es egy kis ketkedes,azt nem tudom hogy igy is sikeres lesz az egesz hogyha neha elbizonytalanodok.Koszonom elore is a valaszat. Eva

Válasz

RaSu TündérAnya üzente 13 éve

...minden Energia, amelyet kisugárzunk (jó szándék,átok,áldás,irigység,segítő szándéd stb.) VISSZATÉR a kiindulási pontjához, magával hozva többszörösen a vele analóg rezgésű (negatív avagy pozitív, amit épp kisugároztunk) történéseket, személyeket, eseményeket, amelyek bizony megjelennek Életünkben... A Cselekedet (és a Gondolat is cselekedet!) MINDIG visszahat! Hatás-visszahatás, ok-okozat... Minden cselekedetünknek megéljük a következményeit... Kozmikus Törvény... Tehát gondold meg, hogy Te milyen minőségű energiát indítasz Útjára - önmagadból - önmagadnak...

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 13 éve

Tavi azert marad raita mert nemvolt rendesen levéve!! de a visza szálás csak akor van ha nincsi eltemetve!! égetve az átok!!

Válasz

Tavi Rózsa üzente 14 éve

Kiváncsi lennék rá, ha az átok visszaszáll, akkor miért marad mégis rajta az elátkozotton????? Tudja valaki?

Válasz

Simon Borka üzente 14 éve

ISTEN RAJTUNK KERESZTŰL MUTATJA MEG NAGY TEREMTŐ CSODÁS VOLTÁT,,,CSAK RAJTUNK MÚLIK,HOGY EZT A SZENT CSODÁT ENGEDJÜK ÁRAMLANI,VAGY NEM,,,ÉN IGY GONDOLOM,ÉS SAJÁT TAPASZTALÁSOM ALAPJÁN IGY IS ÉRZEM,,,BORKA,

Válasz